MINDEN AMI FOCI GYERE KATTTTTTTTT
Kezdőoldal
Kezdőlapnak!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Fifa 07Letöltés
 
Fifa 07
 
Ne lopj!!!!!
 
Fifa 08
 
Átigazolások 2007
 
Bundesliga
 
Primera Division
 
Serie-A
 
Barclays
 
Videók
 
Vicces videók
 
South Park részek
 
Játékok
 
Linkek
 
Játék Letöltés
 
A football története

Mai ismereteink szerint a világ legnépszerűbb sportja ugyanis Kínában született, közel kétezer évvel ezelőtt. A hosszú története során akadtak meglehetősen extrém variációk is.

Az első feljegyzések e fontos ügyben az időszámításunk utáni 200 körül keletkeztek. Ekkor a kínaiaknál egy olyan játék hódított, amelynek a lényege egy szőrrel és tollal kitömött bőrlabdával való cselezés volt. A labdát egy 30-40 centiméter széles, hálóval ellátott célba kellett juttatni. A kéz használata nem volt megengedett, csak a láb, fej, hát és váll. Feltételezések szerint az ókori Kína focistái technikailag nagyon képzetteknek kellett lenniük. A pontosság � no meg a lokálpatriotizmus - kedvéért jegyezzük meg, hogy Európa már a kezdetekben is nagyon ott volt e téren, hiszen mind a görögök, mind a rómaik játszottak olyan sportokat, amelynek a lényege a labdaterelés, a passzolás és a gólszerzés volt.

A modern értelemben vett labdarúgás bölcsője Anglia volt, valamikor a 14. században. Az első labda a legenda szerint egy dán bandita feje volt, de a játék képe másban is eltért kissé a mai meccsektől. A parasztok és iparosok által űzött sport nemcsak mélyen lenézett volt az arisztokraták által, de olykor még a betiltása is felvetődött. Nem véletlenül. Az egész napos mérkőzések ugyanis jórészt nem voltak mások, mint kemény tömegverekedések. Falvak, városrészek játszottak egymással, olykor 500-1000 körüli részvevőkkel, a "kapuk" olykor 5 kilométeres távolságra voltak egymástól. A törött ablakok és lábak mellett nem volt ritka a halálos áldozatokat követelő összecsapás sem.

A nemesség azért is haragudott ezen elharapódzó szabadidős tevékenységre, mert a férfiakat nemcsak munkájuktól vonta el, de vallásuk gyakorlásától és katonai továbbképzésüktől is. De a játékőrület feltartóztathatatlan volt. Olyannyira, hogy elkerülhetetlenné vált bizonyos szabályok felállítása. 1801-től már hivatalosan is ugyanannyi játékosnak kellett lennie mindkét csapatban � általában 15-20-, nagyjából a mai méretűre limitálták a játékteret, s a kapuk kezdtek hasonlítani a maiakhoz. Az 1870-es években alakult ki a 11 játékosos csapatforma. Kezdetben a 9 csatár 2 védő felállás volt a divat, s a kapus fogalma még egy jó évtizedig ismeretlen volt.

Közben fontos egyéb vonatkozású események történnek. 1857-ben Sheffieldben megalakul az első labdarúgó klub, amelyet számos más követ. 1863. október 26. valószínűleg a legfontosabb dátum a futball történetében. Ekkor alakul meg az angol labdarúgó szövetség, amelyet később 140 követ a világ minden táján, végképp nemzetközivé téve a sportot. (Itt jegyezzük meg, a labdarúgás angol neve, a soccer a szövetség-centrikusságból jött. A szövetség angol rövidítése: assoc.)

A sportág vezető testületét, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) 1904-ben alapították, azzal a céllal, hogy összehangolják a nemzeti szövetségek tevékenységét. A szervezet munkájának eredményeként rendezik meg az első labdarúgó világbajnokságot 1930-ban. Gyakorlatilag ennek az eseménynek a következményeként vált a labdarúgás világunk legnépszerűbb játékává.

 

 
Üdv

ÜDV

EZ ITT A FIFAFAN

AZ OLDAL NAPONTA FRISSÜLL

 ITT MINDENT MEGTALÁLSZ

 A

PREMIERSHIP-ről

BUNDESLIGÁRÓL

LA LIGÁRÓL

SERIE-ARÓL

VIDEÓZZ

JÁTSZ

SZAVAZZ

BÖNGÉSSZ

JÓ SZÓRAKOZÁST

BY: PAL13

 
Üdvözöllek
Jó reggelt. Most 9 óra múlt, délelõtt
 
Látogatók
látogató van itt
 
Óra
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Hirlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
A hónap játékosa

 
Szavazás
Sajnáljátok, hogy nem frissítem az oldalt? :(((((

Igen
Igen
Igen
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Bölcsesség tábla
 
Szavazás
Melyik csapat a jobb???

Manchester United
Chelsea
Ftc
Liverpool
Barcelona
Real Madrid
Arsenal
Inter
Milan
Lyon
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2007-07-22
 
e-mail nekem

 
Partnerek

 

JS
JÁTÉKOSOK KLUBJA
Adnetwork

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.